Köszöntöm a Kedves Látogatót honlapomon!

Majd huszonhárom évi polgármesterkedés után, hosszú őrlődést követően 2010.október 4-én szögre akasztottam a polgármesteri „boksz kesztyűt” és elérkezettnek láttam az időt egy saját, de csernelyi vonatkozású honlap létrehozásához.

A Kedves Látogató joggal teszi fel a kérdést, hogy miért pont most - amikor már nem vagyok „közszereplő”- jutottam erre az elhatározásra.A válasz igen egyszerű: minden ellenkező híresztelés ellenére ugyanis a jövőben is itt, Csernelyben szándékozom élni családommal együtt, következésképpen továbbra is abban vagyok érdekelt, hogy ez a falu élhető és szerethető legyen! Az utóbbi jó néhány évben tapasztalható faluromboló politika ugyanis hihetetlenül nagy károkat okozott e tekintetben (is).

Szerény lehetőségeimhez mérten szeretnék közreműködni abban, hogy ráirányítsam a figyelmet értékeinkre, arra buzdítva a fiatalokat (is), hogy érdemes itt élni és hiba azt gondolni, hogy ha elköltözünk innen, a gondjaink itt maradnak. Nem, ha elköltözünk is, a gondjaink velünk költöznek, akkor pedig miért hagynánk itt ismerőseinket, barátainkat, …a múltunkat?

Polgármesteri tevékenységem során rengeteg régi és az elmúlt évek során készült fényképeket, újságcikkeket, egyéb dokumentumokat gyűjtöttem össze, készítettem községi rendezvényekről videó felvételeket, amelyek mindennapjaink, ünnepeink eseményeit őrzik és példát is adnak az utókor számára.

Szándékaim szerint szeretném ezeket és minden mást, ami e nemes célt szolgálja megosztani mindazokkal, akik felkeresik honlapomat.

Hangolódjanak rá a "Csernely" hangulatra az alább olvasható vers segítségével, amelynek szerzője Antal Adrienn, aki egykor a falu lakója volt.

Kaló Zoltán Csernely expolgármestere

Antal Adrienn: Csernely

Mintha egy pók figyelne a dombok közül,
s vékony lábai lennének az utak,
testében folydogál egyetlen érként,
falu közepén a kis Csernely-patak.

Magasba nyúlnak a páraszakadékok,
mélázva nyújtózkodnak a völgy fölött,
bükkfák és fenyők susogva dúdolnak,
s bent fakopács kopog a tölgyek között.

A Betyár-kúthoz már ritkán téved ember,
régmúlt időkben Vidróczki ott pihent,
öregek olykor még arról meséltek,
a Sturmann-kastélyba vacsorázni ment.

A csevice helyét most bokrok takarják,
vize elszökött, ahogyan az évek,
nincs már forrás, ahol fehér ló ivott,
csak legenda maradt, s falusi vének.

Eltűnt a bánya, helyén szemétdomb ásít,
az akácos nyáron még illattal üzen,
olyan szép most is, amikor virágzik
vagy hópihék ülnek az ágain el.

Csak néhányan tudják, hol is volt a lőtér,
és útközben édes szamóca terem,
hogy a gólyák tavasszal visszaszállnak,
s őzek futnak át este a réteken.

Kevesebb az ember, kivágják a fákat,
az Uhu is távolabbra költözött,
de ez a helység trónol templomával
szívem közepén, minden emlék között.

2009.12.04.